Kevés szerelmi történet kezdődik úgy, hogy az egyik félnek tilos látnia a másik arcát. Psziché éveken át együtt élt egy férfival, akit szeretett. Hallotta a hangját. Érezte az érintését. De az arcát soha nem láthatta.
Amikor egy éjjel mégis meggyújtott egy gyertyát, mindent elveszített.
A görög mitológia egyik legismertebb szerelmi története valójában nem a szerelemről szól.
Hanem a kíváncsiságról. És annak áráról.
William-Adolphe Bouguereau a történet egyik beteljesedést sugalló pillanatát választotta. Azt a pillanatot, amikor minden szenvedésnek vége.
Ez ritka választás. A legtöbb festőt a dráma érdekli. Bouguereau-t a jutalom.
A vásznon Ámor karjaiban tartja Pszichét, és az ég felé emelkedik vele. A lány teste nem küzd, nem fél - boldogan simul hozzá. A kompozíció spirálisan húz felfelé, mintha a gravitáció egyszerűen megszűnne létezni.
Ez már nem földi szerelem, hanem isteni beteljesülés.
Bouguereau képe szinte túl tökéletes. A bőr hibátlan. A testek súlytalanok. A festményen nincs por, nincs izzadság, nincs bizonytalanság. Mintha a történet minden fájdalmát egyszerűen kitörölték volna.
Pedig Psziché útja egyáltalán nem volt ilyen sima.
Psziché története közel kétezer éve nem tűnik el. Festők, szobrászok és írók újra meg újra visszatérnek hozzá. De nem csak ők. Nem véletlenül hívják a lányt Pszichének. A görög psyché szó lelket jelent.
A történet központi kérdése ma is ugyanaz: vajon te meggyújtottad volna azt a gyertyát?
Mielőtt azonban az égbe emelkedhetett volna, valakinek először meg kellett pillantania őt. Burne-Jones képén Ámor megáll egy alvó lány mellett.
