Ami a festményeken igazán rémisztő
Francisco de Goya és Edvard Munch nem szörnyeket festett. Mégis lehetetlen elfordulni a képeiktől. Ez a történet arról szól, mitől félünk valójában.
Képzeld el, hogy belépsz egy múzeum egyik termébe, és az egyik falon egy festmény előtt már állnak néhányan. Nem beszélgetnek, és nem is fotóznak. Csak elrettenve nézik.
Odalépsz te is. A képen nincs szörny, vagy démon, nincs semmi, amit egy horrorfilm plakátjára tennél. Csupán egy sorakozó csapat. Vagy egy sikoltó arc. Netán egy tálcán átnyújtott fej.
És valami a gyomrodban hirtelen megfeszül. Ha megkérdeznéd magadtól, mitől félsz pontosan, nehéz lenne válaszolnod. Nincs a képen semmi, ami rád támadna.
A művészettörténet legfélelmetesebb képei ritkán szólnak szörnyekről. Sokkal inkább arról, amit egy emberi arcon, egy emberi testtartáson ismerünk fel - és nem szeretnénk.
A legfélelmetesebb festmények azt mutatják meg, mi történik velünk belülről.
MIÉRT FÉLÜNK JOBBAN EGY EMBERTŐL, MINT EGY SZÖRNYTŐL?
Egy szörnyet könnyű elintézni. Karma van, szárnya is, és felismerhető alakja - és ha van alakja, van határa is. Be lehet zárni egy mesébe, egy filmbe, egy másik korba.
Egy emberi arc viszont nem zárható be sehova. Ha egy festményen egy ember arcán látod meg a rettegést, a kétségbeesést vagy a rezignációt, nem tudsz elhatárolódni tőle. Az az arc ugyanolyan, mint amilyen a tiéd lehetne.
Pontosan ez a különbség Bosch démonai és a most következő három festmény között. Bosch szörnyei arra emlékeztetnek, hogy a világ tele van furcsa, ismeretlen erőkkel. Ez a három kép viszont arra, hogy a legfélelmetesebb dolog gyakran nem kívülről érkezik - hanem egy másik embertől.
MIÉRT VÁLT GOYA HÁBORÚS KÉPE A MODERN FESTÉSZET EGYIK ELSŐ PILLANATÁVÁ?
1808. május 2-án Madrid lakossága fellázadt Napóleon csapatai ellen.
A megtorlás egy nappal később következett: a franciák a Príncipe Pío-domb lábánál sorra kivégezték a lázadás gyanúsítottjait.
Goya hat évvel később, 1814-ben festette meg a jelenetet - a spanyol kormány bízta meg vele. A kép közepén egy fehér inges férfi térdel, karjait az égnek tárva. Az arca rettegést és könyörgést fejez ki egyszerre. A testtartása, a kitárt karok szinte pontosan idézik a megfeszített Krisztus alakját - egy szegény munkás lép a mártír helyébe.
A kivégzőosztag arctalan. Egyenruhás hátukkal állnak felénk, senkinek nem látjuk az arcát.
Csak egyetlen fényforrás világítja meg a jelenetet: egy a földre állított lámpás, ami vakítóan rávetül az áldozat testére.
A kép egy egyszerű kivégzést ábrázol, közelről, emberi arccal.
A festményt sokan a világ első igazán modern képének nevezik - nem azért, mert korábban nem festettek háborút, hanem mert Goya nem dicsőítette, és nem is esztétizálta. Egyszerűen megmutatta, milyen az, amikor egy ember tudja, hogy másodpercek múlva meghal. Ez a fajta őszinteség az, amitől nehéz elfordulni a képtől.
MI SIKÍT VALÓJÁBAN MUNCH KÉPÉN?
1892 egyik estéjén Edvard Munch két barátjával sétált Oslóban. Ahogy lemenőben volt a nap, az égbolt vérvörösre váltott. Munch később azt írta, hogy ekkor "egy végtelen sikolyt" érzett átfutni a természeten.
A következő évben megfestette, amit akkor érzett. A képen egy alak áll egy hídon, két keze az arcára szorítva, szája tátva. Mögötte hullámzó, vérvörös ég, alant kék-fekete fjord. A táj maga is hullámzik, mintha az egész kép remegne.
A legfontosabb kérdés nem az, hogy ki ez az alak. Hanem hogy honnan jön a sikoly.
Ha figyelmesen nézed, az alak keze nem a saját szájánál van, mint aki kiabál - hanem a fülén, mintha valami elviselhetetlen hangtól próbálná megvédeni magát. Vagyis lehet, hogy nem az alak sikolt. Hanem a természet, a táj, maga a világ - és az alak csak hallja.
Ez a különbség teszi ezt a képet ennyire nyugtalanítóvá: nem egy konkrét fenyegetés elől menekülünk vele együtt, hanem egy megfoghatatlan, mindent átjáró szorongás elől, aminek nincs forrása - csak hatása.
A Sikoly azt mutatja meg, milyen érzés, amikor a félelemnek nincs is konkrét oka.
MIÉRT NÉZÜNK SZEMBE EGY LEVÁGOTT FEJJEL ILYEN NYUGODTAN?
Bernardino Luini a 16. század elején festette meg Salome Keresztelő Szent János fejével című képét. A jelenet a Bibliából ismert: Salome tánca fejében Heródestől Keresztelő Szent János fejét kérte, egy tálcán.
A festmény azonban nem a lefejezés pillanatát mutatja - hanem az utána következő csendet. Salome arca nyugodt, szinte szelíd. A tálcán fekvő fej szemhéja lecsukva, mintha aludna. Nincs vér, nincs vonagló test, nincs drámai gesztus.
Éppen ez a nyugalom a legfélelmetesebb benne. Luini Leonardo da Vinci köréhez tartozott, és a milánói mester lágy, ködös fényárnyék-technikáját (sfumato) alkalmazta - azt a stílust, amit egyébként a Mona Lisa rejtélyes mosolyához társítunk.
Ugyanez a technika itt egészen más hatást kelt. A szelíd fény, a sima bőr, a nyugodt tekintet mind azt sugallják, hogy semmi rendkívüli nem történt. Mintha egy szörnyűség egyszerű, hétköznapi mozdulattá szelídült volna. Ez a fajta hidegvér ijesztőbb, mint bármilyen üvöltés.
MIÉRT HAT MÉG MA IS ENNYIRE ERŐSEN EZ A HÁROM KÉP?
Goya, Munch és Luini egyike sem mesebeli szörnyet festett. Egy kivégzőosztagot. Egy megmagyarázhatatlan belső rettegést. Egy nyugodt kezet, amely épp egy levágott fejet tart.
Ez a három érzés - a kiszolgáltatottság, a szorongás és a hidegvérű erőszak - nem korhoz kötött. Ezért nem avul el ez a három kép.
Egy sárkány, egy vámpír vagy egy zombi mindig egy adott kor félelmeit öltözteti fel - de ezek a festmények magát a csupasz érzést mutatják meg, forma nélkül. Ettől nehezebb elfordulni tőlük.
PRÓBÁLD KI!
Gondolj vissza egy helyzetre, amikor egy másik ember viselkedése jobban megijesztett, mint bármilyen film. Nem kell megrajzolnod. Csak írd le három mondatban: mit éreztél a tested? Mi volt a legfélelmetesebb részlete - nem az, amit láttál, hanem az, amit éreztél?
Most nézz vissza Goya, Munch és Luini képeire. Melyik áll a legközelebb ahhoz, amit te írtál le?
Lehet, hogy pont ezért készítették ezeket a festményeket évszázadokkal ezelőtt is: hogy legyen szavunk - illetve képünk - valamire, amire egyébként nincs szavunk.
FEDEZD FEL A FÉLELEM TÖBBI TÖRTÉNETÉT!
Ha ez a cikk közelebb hozott hozzád ezt a három festményt, a Muse Minutes könyvtárában ezekkel a történetekkel folytathatod:
- Hieronymus Bosch - A gyönyörök kertje
- Théodore Géricault - A Medúza tutaja
- Artemisia Gentileschi - Judit lefejezi Holofernészt
- Jacek Malczewski - Ördögi kör
Még rengeteg festmény története vár rád a Muse Minutes könyvtárában
MIELŐTT BECSUKOD EZT AZ OLDALT...
Legközelebb, amikor egy filmben egy szörny felbukkan, figyeld meg, mikor félsz jobban: amikor látod, vagy amikor még csak sejted?A legtöbbször a sejtés az erősebb.
Goya, Munch és Luini pontosan ezt tudták. Nem mutattak meg neked egy szörnyet, mert nem volt rá szükségük. Elég volt megmutatniuk egy embert - a kiszolgáltatottságban, a szorongásban, a hidegvérben -, és a te agyad már ki is töltötte a többit. A legfélelmetesebb kép ugyanis mindig az, amelyikben magadra ismersz.
Források
1. Goya 1808. május 3. című képének megrendelése és a spanyol felkelés története Museo Nacional del Prado
2. Munch A Sikoly című festményének keletkezése és a Nemzeti Múzeum gyűjteménye Nasjonalmuseet
3. Bernardino Luini Salome-képének háttere és lombardiai stílusa Uffizi Gallery
